Fülöp-szigetek: Pedálfordulatok pálmafák és a Csendes-óceán között

A Fülöp-szigeteken imát küldenek az égbe, mielőtt átkelni indulnak – a spanyolok 300 éves uralmának maradványa. A Fülöp-szigetek Ázsia legnagyobb katolikus országa.

A Camotes-szigeteken, az úgynevezett »édesburgonya-szigeteken«, felpattanunk a hegyi kerékpárokra. Kerékpározás a Fülöp-szigeteken: ez még mindig szokatlan kombináció. Sok minden szól azonban mellette: a német tél idején itt száraz évszak van, kellemes 28 fokkal. Az utak kiválóak, a kaptatók mérsékeltek, az ételeknél Thaiföld és Indonézia hatásait kombinálják a helyi előnyökkel – mindenekelőtt az édes, lédús ananásszal, mangóval és papayával. És majdnem mindig a Csendes-óceán morajlik egészen közel.

»Hello!«, »¿Cómo estás?« és »What's up, bro«: Többnyelvű üdvözletek fogadnak minket, amikor keresztülrobogunk egy falun. A gyerekek felénk rohannak, a fiatalok intenek nekünk. Kerékpáros ruháinkban és sisakjainkkal úgy nézünk ki, mint az idegenek. A Camotes-szigeteken az élet az utak mentén és az utak szélén zajlik: Itt zümmögnek a mopedek, itt a rikító színű »Jeepneys« olcsón fuvarozzák az embereket a szomszéd faluba. Aki teheti, boltot vagy legalább egy árusstandot nyit az út felé, és megpróbál valamit eladni. A forgalmi zajhoz szokott kutyák megijednek, amikor elhaladunk mellettük, mégis meglepően nyugodtak maradnak. Nincs semmi nyoma az agressziónak, mint néhány másik országban.

Csak a jóval nagyobb Bohol szigetén lesznek az utak néha kissé szűkösek. Erről több mint 1 000 kúpalakú „Chocolate Hills” gondoskodik: fűvel borított karsztos dombok, amelyek nyáron csokoládébarna színűre váltanak és egész évben turistákat vonzanak. Itt élnek a tenyérnyi tarsiuszok (koboldmakik) is, amelyeknek az arca mintha csak szemekből állna. Mégis, Boholon nagy távokat teszünk meg! Fürge túravezetőnk banánt és vizet oszt, majd „Ghee!”-kiáltásokkal hajt minket – ami azt jelenti: „Gyerünk!”. A környezet elsuhan mellettem, szinte átjár engem: fáradságos munkával művelt rizsföldek ugyanúgy, mint méteres kókuszpálmák, mangrove-ok és mangófák. Alig tudok betelni azzal, amit bőségesen tálalnak nekem. És alig veszem észre, hogy naponta 80 kilométert vagy annál többet teszünk meg.

A városok nyüzsgéséből a „misztikus” Siquijor-szigeten alig lehet valamit érezni. A viszonylag kis sziget hangulata nyugodt. Talán a helyben feltételezett boszorkányok és varázslók okozzák ezt. Ugyanakkor egy „gyógyító” szertartása a rongyos kunyhójában nem győzött meg igazán: belefújt egy pohár vízbe, amit körülöttem lengetett. Aztán kiöntötte a folyadékot – és állítólag vele együtt az én „negatív energiámat”. Nos igen.

Ehhez kerékpárral kerüljük meg a szigetet – 75 kilométert a Csendes-óceán partján. A fehér homokos strandok, a magasra törő pálmafák és az óceán hullámainak játéka aligha múlható felül. Egy fél napnyi, amikor vadul fényképeztem, után hajlamos voltam elhinni a Siquijoron oly sokak által emlegetett »Diwatas«-ok és »Encantos«-ok létezését. Míg a tündérszerű »Diwatas« a lombok között élnek, az »Encantos« a tenger védőszellemei. Még ma is a filippínó halászok egy jó fogás után gyümölcsöket dobnak a vízbe, hogy megköszönjék nekik. A hit az eleven természetben érthető egy olyan országban, amely közvetlenül a Csendes-óceáni tűzgyűrűn fekszik – melyet vulkánok, földrengések és tájfunok kísérnek.

A hosszúkás Cebu-szigeten fokozódik a forgalom, egészen addig, hogy az az azonos nevű fővároson belül apokaliptikus méreteket ölt. A Fülöp‑szigeteken összességében mindössze egyetlen vasútvonal van; egyébként autóval vagy mopeddel közlekednek olyan szabályok szerint, amelyek egy európainak nehezen követhetők. Ha nem járműben ülnek, a filippínók rendszerint udvariasak és visszafogottak, ami kellemes utazási célponttá teszi a régiót. A barátságos felszín mögött azonban nem ritkán küzdelem zajlik: sokan olyan feltételek mellett dolgoznak — amelyek láttán egy német szakszervezeti aktivista a haját tépné —, és párhuzamosan két‑három állást is végeznek. Mások megélhetésüket OFW‑ként („Overseas Filipino Worker”) keresik, elsősorban az óceánjárók gépházaiban. A nyolcmillió külföldön élő filippínóból majdnem a fele az Egyesült Államokban él, amelyekkel a Fülöp‑szigetek a második világháború vége óta szoros kapcsolatokat ápol.

Amikor Cebu City-ben vacsorázunk, már 550 kilométer és 6000 méter szintemelkedés van mögöttünk. Az idő sokkal túl gyorsan elszállt. Minden sziget, amelyen kerekeztünk, másként tárult elénk. Nem elsősorban a turisztikai „hotspotok” voltak azok, amelyek lenyűgöztek minket. Gyakran túlzsúfoltak, és mégis csak korlátozottan látványosak. Amit viszont az utazásunk igazán meghatározott: az utak és ösvények, amelyek a buja növényzetbe ágyazva húzódnak, fölöttük hajolnak a bokrok és fák. A sosem messze lévő Csendes-óceán zúgása és csörgedezése. És mindig újra az emberek, akik köszönnek nekünk, ránk mosolyognak, megszólítanak, és egyértelműen örülnek, hogy itt vagyunk. Az egész buja, nyüzsgő és túláradó élet ezeken a trópusi szigeteken, amely napról napra egyre inkább ránk szállt. Na, és ez aztán valami!

Információs doboz

Thomas Bauer úton 2026

Thomas Bauer a YouTube-on:
https://www.youtube.com/user/literaturnest/featured