Waldviertel kerékpártúra-válogatás

Carpaccio a Waldviertel-i természetes marhahúsból. Mákban sült pontyfilé. Ízletes burgonyagulyás. Szürkemákfelfújt csokoládészósszal. Ez igazán jól indul. Finom, hagyományos és őszinte.
Alig hogy becsekkoltunk, máris megkóstolhattuk a Waldviertel ízeit, amelyeket ennél tipikusabban aligha lehetne tálalni: burgonya, ponty, mák, mellé egy Zwettler Zwickl sör, vagy egy természetes, szűretlen almalé a sarki gyümölcstermelőtől – így néz ki a helyi ízek világa!

Az, hogy a Waldviertel-i konyha itt különösen nagy hangsúlyt kap, azonban csak egy oka annak, hogy a közelgő utazásunk során Alsó-Ausztria északi részén a friedersbachi Faulenzerhotelben szálltunk meg. Ami első pillantásra a semmi közepén fekvő helynek tűnik, másodikra már közvetlenül a Kamptal kerékpárút mellett helyezkedik el. Emellett a Waldviertel-i potpourrink többi tervezett állomása sincs innen túl messze. Ráadásul a négycsillagos hotel wellness-részlege is kiemelkedő: a gőzfürdőtől és szaunától kezdve, az úszómedencén és pihenőzónákon át egészen a masszázsokig és infrakabinig mindent kínál, ami a fáradtan tekert izmok ápolt ellazításához szükséges.

Ahogyan a LEADER által támogatott „Waldviertel mozgásban” projekt keretében minket is ide meghívtak, úgy most mi is meghívunk titeket: kövessetek bennünket ennek a tájegységnek a legszebb kerékpárútjainak felfedezésében, a Duna és Dél-Csehország, Mühlviertel és Manhartsberg között!

Meredekebb már nem lesz. Az a becsült 1,5 méternyi szintkülönbség, amely az országút egyik és másik oldala között Kleineberharts előtt található, hosszú ideig a legjelentősebb lejtő lesz az utunkon Waidhofen an der Thaya-ból a csehországi Slavonice felé. Vagy az ellenkező irányból nézve: a legjelentősebb emelkedő. Mert amióta elhagytuk Ausztria legészakibb járási székhelyét, amely méltán büszke kastélyára és történelmi központjára, a közepén álló pompás városházával, nemcsak hogy állandó közelségben vagyunk a Német Thayával, amely Raabsnál egyesül a Morva Thayával, hogy a tényleges Thaya-folyót alkossa, de azóta a régi Thaya-vasút nyomvonalán haladunk. És ahol vonatok jártak, ott értelemszerűen nincsenek nagy szintkülönbségek.
Kanyarokat sem fogunk sokat bevenni a következő 30 kilométeren az osztrák határ közvetlen közelében fekvő festői reneszánsz városig. Ami egyszer sínpár volt, az végül is elkerüli a hirtelen irányváltásokat. És autókat szinte egyáltalán nem fogunk látni. Míg a Thayarunde egyik fele kevéssé forgalmas mellékutakon és országutakon vezet, a másik fele, amely újraaszfaltozott, sík kerékpárút az egykori Thayatalbahn és Göpfritz-Raabsbahn vasútvonalak helyén, teljes egészében a pedálos lovagoké.

Ezeket a szinte már paradicsomi állapotokat 19 nyitott közösség, egy előremutató egyesület, valamint néhány állami, tartományi és Európai Uniós támogatási projekt tette lehetővé. Ugyanis a 2006-ban alapított Thayaland jövőtér, amelyhez a kerület összes települése tartozik, megvásárolta az összesen 50 kilométernyi használaton kívüli vasúti pályát állomásokkal és vasútállomásokkal együtt, majd 2014 és 2018 között három szakaszban kerékpárúttá alakította át őket, múzeumállomással, vonathotellel, e-bike kölcsönzéssel, pihenőhelyekkel és élménypontokkal együtt.
A teljes, Észak-Waldviertel központi részén található kör ma 101 kilométer hosszú, és példás tájékoztató tábláinak, biztonságának, jó infrastruktúrájának és az útvonal mentén található kerékpárbarát partnervállalatoknak köszönhetően Alsó-Ausztria úgynevezett TOP kerékpárútjai közé tartozik – beleértve a "Gyerekek számára is alkalmas kerékpározás" tanúsítványt.

Számunkra ez azt jelenti: mindig van mit felfedezni vagy csinálni: szedhetünk szedret az út szélén, tanulmányozhatjuk a korábbi vasúti közlekedésről szóló információs táblákat, megfigyelhetjük a lassan hömpölygő Thayát a hidakról, simogathatunk szamarakat, nyomozhatunk a régi peronok és kilométerjelzések nyomai után, vagy akár fontolóra vehetünk egy kitérőt a Dobersberg természetparkba ...
Még tutajozás vagy rövid Zille-túra is lehetséges. Az előbbi mindenkinek, aki elég magas ahhoz, hogy elérje a Német Thaya felett kifeszített kötélpályát. Az utóbbi pedig mindazoknak, akik regisztráltak a LINKA-Go alkalmazásban. Ez az az okostelefonos applikáció, amely április és október között a QR-kódok segítségével kinyitja a hozzá tartozó THEO-állomások (a név jelentése Thayaland E-Bikes On Tour) e-bike-ok intelligens zárjait, így éjjel-nappal lehetővé téve azok kölcsönzését és visszaadását.

Honnan tudjuk ezt? „Engedje meg, Schrammel, klímaváltozás-alkalmazkodásimodellrégió-menedzser.” A kissé bonyolult foglalkozású férfival Thaya település vasútállomásának kis épületénél találkozunk – ott, ahol a tutajkikötő is van.
Kísér minket a szeretettel összerakott fatörzseken, amelyek a bizalomébresztő „Titanic” nevet viselik, a Thaya folyó túlpartjára, ahol a helyi folyófürdő stégei és létrái megkönnyítik az ugrást a hűs habokba. De vigyázat! A Thaya azon vizek egyike, amelyek még a legforróbb nyári hőség idején is igazán hidegek, és így több mint frissítőek.
A dobersbergi vasútállomáson ismét találkozunk a Thayaland Jövőtér Egyesület irodavezetőjével. Bár számos feladattal foglalkozik, az aszfaltbontástól a megújuló energiáig és a körforgásos gazdaságig, a született Waldviertler itt, a Thayabahn Múzeum és a helyi információs pont között is talál időt egy baráti beszélgetésre vagy egy spontán csésze kávéra, amelyet stílusos Lilien-porcelánból szolgálnak fel.
Waldkirchenben pedig a húsz év bécsi tartózkodás után hazatért térkutató számunkra végül vonatirányítóvá alakul; piros sapkában és színben hozzáillő kerékpárral fogad minket, hogy bemutassa, milyen szerelésben szolgálja fel a reggelit a vendégeknek az itt kialakított vonathotelben.

Éjszakázni az ÖBB eredeti állapotban megőrzött személyzeti vagonjaiban; közben a kerékpárt leadni szervizre a korábbi fűtőház egykori hálótermében, ahol a gőzmozdonyokat valaha órákon át előmelegítették a szükséges üzemi hőmérsékletre; útravalót vinni magunkkal a parasztboltból, amelyet a szomszédos, korábban tejüzemként működő épületben alakítottak ki, és amelynek termékeit egykor hűtőkocsikkal egészen Olaszországig értékesítették…
Miközben fagylaltot nyalva sétálgatunk Slavonice csodálatos terein, és megcsodáljuk a Thayarunde északi pontján, az úgynevezett Česká Kanadában található település gyönyörű sgrafittós házait és gazdagon díszített homlokzatait, egyetértünk: Ennél harmonikusabb nem is lehetne ez az útvonal a vasútrajongó kerékpárosok számára!

Két-három napot ajánlanak a turisztikai szakemberek az erdővidék egyik legismertebb kerékpárútvonalára, a Kamptal kerékpárútra Zwettl és Altenwörth között (vagy – mivel mindkét irányban ki van táblázva – fordítva). Főbb adatai: 118 kilométer hosszú, 1.209 méter szintemelkedés felfelé, 887 méter lefelé.
A sportos természetűek akár egy nap alatt is teljesíthetik ezt a távot. Azonban kár lenne az útvonal mentén található számos látnivalóért, amelyeket így, ha egyáltalán, legfeljebb futólag érintenénk vagy csak a széléről pillantanánk meg: a Duna holtága, pincesorok, Grafenegg kastélya, Plank folyófürdője, Gars romjai, Rosenburg kastélya, Altenburg apátsága – és ez csak vázlatos felsorolása annak, ami a Duna-árterek sík hordalékföldje, a Wagram szőlővel benőtt lankái, a déli hangulatot idéző Langenlois borváros és az alsó Kamptal szurdokszerű szakaszai között, egészen a Horner-medencéig található.
Az erdővidék leghosszabb folyójának jobb kanyarja előtt, ahol az szinte keleti irányból egyértelműen dél felé tér át, a Kamp egy fjordszerűen szabdalt fennsíkon folyik keresztül. És erről szeretnénk, ha úgy tetszik, az első szakaszként a kettő közül, itt részletesebben beszámolni.

A gólyák délre repültek, a fészkük, amely egy szent szobor fején állt a Zwettl apátság déli oldalán, elhagyatott. Ha minden jól megy, jövő tavasszal visszatérnek, egyszer köröznek a mélyzöld erdők felett, a Kamp folyó kanyarulatánál, ahol a hatalmas ciszterci apátság már közel 900 éve áll, majd újra megtelepednek gallyfészkükben.
Legkésőbb ekkortól lehet irigyelni ezeket a fenséges vándormadarakat. Áprilistól augusztusig nap mint nap a Kamp középső szakasza terül el a lábuk előtt, és vele együtt a vadul elágazó, titokzatosan sötét Kamp-víztározók.

Mi, emberek, kénytelenek vagyunk egész 20 kilométert pedálozni, mire a nyüzsgően színes, több hangulatos térnek köszönhetően rendkívül barátságos sörfőző városból, Zwettlből indulva először pillantást vethetünk a híres szabadidős paradicsomokra.
És még amikor végre elérjük a Dobra-víztározót, a három egymást követő víztározó középső tagját, akkor is kétségtelenül informatívabb lenne a madártávlat. Mert az északi tájakra emlékeztető Waldviertel szívében fekvő táj egyik nagy hátránya a következő: aki az erdő közepén áll, az a fáktól nem látja a tavakat.

Időnként mégiscsak átvillan a Kamp jellegzetesen barna vize, és vele együtt a kempinghelyek barátságos ernyői, a kirándulók színes csónakjai, valamint a gyerekek vidám nevetése, ahogy fákból, stégekről vagy SUP-okból a vízbe vetik magukat.
A Kamp-tározók partvidékei nagy része nehezen megközelíthető lehet. Azokon a helyeken azonban, ahol magánkézhöz tartozó kikötők, kis félszigeteken vagy keskeny földnyelveken trónoló lenyűgöző romok, nyilvános kempinghelyek vagy éttermek találhatók, az öröm uralkodik. Nem csoda a bájos fény-árnyék váltakozás, a mélyen földhöz kötött hangulat és az általában kiváló vízminőség mellett!

Hat nyugodt folyómenti kilométerrel a Dobratározó után, a csinos, 700 fős Krumau faluban a kerékpárút ismét elhagyja a Kampot egy hosszabb északi kitérő erejéig. Itt meredeken kanyarog az út fel Tiefenbachba (micsoda irónia!), és meredek lenne az út a másik irányba is, Preinreichs felé és a Gföhler útra, az ég felé vezetve.
Ezek azok a szakaszok, amelyek világossá teszik, hogy a folyó milyen mélyen vájta be magát itt a gránit- és csillámpala-fennsíkba. És ezek azok a panorámák, amelyek megmutatják, miért térnek vissza a gólyák minden évben szívesen ...

Hogy mi van, már megint az „Iron Curtain Trail”? Hiszen már a Thayarunde-n is találkoztunk vele, az utolsó kilométereken Slavonice felé, majd ismét, amikor Rancirov után röviddel visszatértünk az Osztrák Köztársaságba, vagy nem?
Egy kicsit zavartan próbáljuk fejben rendezni az égtájakat, a Waldviertel képét és az aktuális helyzetünket Gmündben, amely ezen a képzeletbeli térképen „egészen balra” található, ott, ahol a Waldviertelbahn déli és északi ága ugyanabban az állomásban találkozik. De persze: Európa leghosszabb, összesen 10.400 kilométeres kerékpárútjának részszakaszaként az EuroVelo 13 nemcsak a Waldviertel északi határán, Csehország felé vezet. Az államhatár nyugati felét is érinti. Konkrétan Gmündben, a megosztott városban ér véget, ahol Dél-Csehországból érkezik a Waldviertelbe, és csak Retznél hagyja el azt, hogy aztán a Weinviertelen keresztül Bratislavába, majd – hopp – a Fekete-tengerhez vezessen.

Közben 192 kilométernyi történelmi helyszín és lenyűgöző relikvia található a Vasfüggöny korszakából (a weitrai kastély állandó kiállítása az 1989-es sorsfordító évről és az azt megelőző időkről emlékezik meg), valamint valódi természeti kincsek és tiszta biciklis élmények.

Ezen a késő nyár végi délutánon azonban eszünk ágában sincs nekivágni a Waldvierteli Iron Curtain Trail hivatalos hat szakaszának, épp ellenkezőleg. Megelégszünk az első hat kilométerrel, hiszen ez egy olyan tájon vezet keresztül, amelyet akár egy egész napon át is érdemes lenne felfedezni: a híres Blockheide, és előtte az úgynevezett Malerwinkel.

Az egyik védett természetvédelmi park, a másik védelemre érdemes természeti emlék, mindkét területet az köti össze, hogy különleges jellegű, városközeli menedékhelyekről van szó.

Egy hosszú lépcső a Schremser Straße közelében a Braunaubach festői torkolatvidékére vezet, amely - nomen est omen - bizonyára sok művészt és fotóst inspirált már kreatív alkotásokra. Vállunkra vesszük a kerékpárjainkat, és leereszkedünk az egykori kőbányába.
A Lainsitz felé vezető part menti útszakaszon tilos a kerékpározás, ennek ellenére erősen ajánlott meglátogatni ezt az idilli földdarabot. Az ártéri erdősávként funkcionáló terület a víz, gránit és lombos erdő elegáns keverékével előrevetíti mindazt, ami a Blockheide-ben később csúcsformában jelenik meg: a Waldviertel jellegzetes „csíkos vidéke”.

Ez a jellegzetes kultúrtáj, amely hosszanti földsávok, teraszok, lépcsős rézsűk, dombok, fasorok, pusztás területek, nedves rétek és sövények mozaikjából áll, egyedülálló Közép-Európában. A 106 hektáros természetvédelmi parkban - ahol a kerékpározás már régóta ismét engedélyezett - a különös billegő kövekkel együtt szinte misztikus élményt nyújt.
Álmodozó, mesés, skandináv, titokzatos ... a Gmünd melletti pusztás táj, hatalmas, óriások által szétszórtnak tűnő gránittömbjeivel és a világos kaviccsal borított összekötő útjaival, amelyek lágyan kanyarognak a rétek és szántóföldek között, sok ilyen jelzőt kiérdemel. Az biztos: ritka állatoknak és növényeknek nyújt csodálatos élőhelyet. És a kíváncsivá vált kerékpáros utazóknak egészen rendkívüli belépőt kínál az Iron Curtain Trail kalandjába.

Valóban lehetne rosszabb a helyzet. Kellemesen véd meg minket a Schloss Pöggstall vastag, történelmi kőfala a késő nyári pompás nap melegétől. Hűsítő, ízletes gyümölcslevek csordogálnak szomjas torkunkon le. Az buján növő cserepes növényekkel együtt a kavicsos kör alakú udvar fehér terítővel borított asztalai déli hangulatot árasztanak az egykori vízi várban. Óriási, világos napernyők, amelyeken fehér, kis lampionok és virágtartók lógnak, tovább fokozzák az atmoszférát.

Pöggstallt gyakran nevezik a Waldviertel Meránjának, viszonylag enyhe klímája miatt. Itt, a 2017-es Alsó-Ausztriai Tartományi Kiállítás alkalmából teljesen felújított pompás épület kertvendéglőjében – amely reneszánsz árkádjával és portáljával, gótikus termével és balra kanyarodó csigalépcsőjével büszkélkedhet – az elnevezés atmoszférikusan is értelmet nyer.
És pont úgy, mint az „igazi” Meránban, ahol már nem egyszer töltöttünk több órát, mint eredetileg terveztük, gyönyörűen díszített sétányokon, nyüzsgő óvárosi sikátorokban vagy panorámás magaslati ösvényeken, itt is fennáll a veszélye, hogy egy kicsit szem elől tévesszük a tényleges napi programunkat. De hát mit számít – elvégre (késő) dél van, és egy kis pihenő teljesen indokolt!

Félúton a Dél-Waldviertel kerékpárútján. Előttünk még tíz, lapos, de folyamatosan emelkedő kilométer áll a kör legmagasabb pontjáig, Laimbach am Ostrongig. Ezután a hegyvidéki gerinc lábánál, hasonlóan lapos, de folyamatosan ereszkedő úton fogunk lebegni az Ysper-völgyön keresztül a Duna felé, ahol utunk a Waldviertelen át, további 20 kilométer után, Ysperdorfban ér véget.
Hogy belefér-e egy kitérő a vadregényes Ysper-szurdokba, az az éppen spontán pihenőnk miatt most kérdéses. Az biztos, hogy mivel a befejező szakaszt már ismerjük a Waldviertler Granittrail hasonlóan haladó utolsó kilométereiről, a túra második része is, akárcsak az első félidő, gyönyörű kilátásokkal, csodálatos természeti tájakkal, csobogó vizekkel és ember alkotta pompás épületekkel – falusi templomokkal, várakkal és kastélyokkal – fog megörvendeztetni bennünket.

Mindkét irányban jelölve, a közel 60 kilométer hosszú és 600 méteres szintkülönbséget magában foglaló túrát az erdővidék legalsó csücskén kétféleképpen lehet értelmezni: érdemes megközelítésként vagy a Manhartsberg fölötti, közel 5.000 négyzetméteres energiaközpont legszebb búcsújaként. Miután a túra a Spitz és Yspertal településeknél kezdődik és ér véget a Duna mentén, az útvonal alkalmas arra is, hogy a Duna-menti kerékpárúttal egy zárt körként kombináljuk – bár ez már valamilyen szinten egy másik történet lenne.
Mi ezt, mivel az utolsó napon vágtunk bele, méltó lezárásként élveztük a Waldviertel-beli tartózkodásunknak. És ezzel az alkalommal még egyszer élvezhettük ennek a többnyire csendes és zord, néha azonban meglepően életteli és mindenképpen üdítően sallangmentes vidéknek a változatos legjavát.

Spitz kiindulópontként általában inkább a Wachauhoz, mint a Waldviertelhez sorolható. Azonban a közvetlenül a Duna mentén fekvő település, híres hajózási múzeumával, a jellegzetes Hinterhaus romjaival és számos gótikus épületével tökéletes kapuként szolgál az északi vidék felé. Nem utolsósorban azért, mert a hat kilométer hosszú „Spitzer Graben” Mühldorf felé vezető szakasza lenyűgöző táji kapcsolatot jelent a Waldviertelhez.
És valóban: a meredek kőteraszos szőlők, ahol a világhírű Wachaui bor terem, olyan lenyűgözően közel kerültek az utunkhoz, amely a Spitzer-patak mentén haladt, és a fák, amelyeken az ugyancsak híres Wachaui sárgabarackok nőnek, olyan pontosan sorakoztak, hogy a csodálattól és elragadtatástól szinte észre sem vettük, hogy milyen szorgalmasan gyűjtjük a szintkülönbségeket.
Hol a patak bal, hol jobb oldalán pedálozva haladtunk a Jauerling északi oldalán, olyan békés borászfaluikon keresztül, mint Vießling és Elsarn, egészen az Oberranna váráig. Soha el nem foglalták, és a magántulajdonban lévő, sajnos (már) nem hozzáférhető erődtemplom lakószárnyakkal egy hatalmas őrzőként magasodik a Duna oldalvölgyének fölé.

Kerékpáros útvonalunk szempontjából ez az ezeréves múltra visszatekintő építmény jelölte azt a pontot, ahol elhagytuk a Waldviertelbe vezető egyenes utat, és inkább délnyugat felé fordultunk, a lágyan hullámzó dombvidéken át a fent említett félútpont, Pöggstall irányába. Ismerjük a környéket a Wachauer Radmarathonról és a Mühldorfi MTB-Marathon Weinsteinbike-ról; tudjuk, hogy itt milyen szurdokok és falak találhatók, ezért örültünk, hogy az útvonal itt egyértelműen szelídebb, szélesebb rétegek számára is alkalmas karaktert vett fel.
Karácsonyfaültetvények, csendes falvak, kiterjedt művelés alatt álló földek és időről időre tiszteletet parancsoló régi falak – a trandorfi vagy raxendorfi templomok, a Sassingschlösserl és Streitwiesen romjai, de mindenekelőtt a híres Heiligenblut zarándoktemplom – kísérték utunkat. A változatosságról a természet gondoskodott kis patakokkal, amelyeket hol gázlón, hol szeretettel díszített kis hídon kellett átkelni, valamint az útvonaltervező két rövid, meredek emelkedővel az erdőn és mezőkön át.
Ez utóbbi arra is szolgált, hogy elkerüljük a Weitental Straße forgalmát, és ehelyett felülről, Gerersdorfon keresztül szinte leszálljunk Pöggstallba. Nos, és itt ülünk most, a déli Waldviertel közepén, a Rogendorf kastély kör alakú udvarában, és … még egy jó darabig hódolunk a dolce farniente érzésének, mielőtt végleg hazafelé indulnánk.