Arlberg Giro 2025: Andrin Züger és Amalie Cooper diadalmaskodnak az országúti kerékpáros klasszikuson

142 kilométer, 2400 méter szintkülönbség és 1200 motivált résztvevő: Az Arlberg Giro 2025 próbára tette az állóképességet, a koncentrációt és az idegállóképességet. Végül a svájci Andrin Züger és a brit Amalie Cooper nagy taps kíséretében értek célba St. Anton sétálóövezetének célterületén.

„Az új útvonalvezetés nem volt könnyű – de minden zökkenőmentesen működött. A hangulat fantasztikus volt, a teljesítmények figyelemre méltóak“ – mondta Martin Ebster, a St. Anton Turisztikai Szövetség igazgatója. Mind az 1500 indulói hely előzetesen elkelt, végül körülbelül 1200 kerékpáros vágott neki a versenynek változékony időjárási körülmények között – és szinte ugyanennyien értek célba.

Miközben a főmezőny még sok órányi tekerésre készült, az élen haladó sportolók számára már elkezdődött a döntő befejező szakasz. 15 kilométerrel a cél előtt Andrin Züger ismét támadásba lendült: offenzívába ment át és újra átvette a vezetést. Az utolsó emelkedőn a svájci versenyző kihasználta erősségeit, felgyorsította a tempót és rést nyitott.

Burke és Pammer gyorsan reagáltak, kiálltak a nyeregből, növelték a pedálfordulatot – de a távolság nőtt: 15, 20 másodperc választotta el őket az éllovastól. Züger rendíthetetlenül haladt tovább, egyenesen a cél felé. A MYVELO Pro Cycling Team versenyzője végrehajtotta szólómenetét, ahogyan korábban a Kops-víztározónál is. Erős teljesítmény a svájcitól – és izgalmas finálé az Arlberg Giro számára. A hölgyeknél végül Amalie Cooper győzött a német Eva Schien és az osztrák Corina Pichler előtt.

Nemzetközi kerékpáros kritérium: Gyors körök a település központjában
Egy technikailag igényes körpályán több mint 50 nemzetközi profi sportoló vívott izgalmas helyezkedési harcokat – többek között a látványos kanyarban a Schwarzer Adler Hotelnél, amely izgalmat hozott a közönség számára.

Először a hölgyek nyitották meg a versenyt: Az osztrák Leila Gschwentner tudott érvényesülni az utolsó sprintkörben. A férfiaknál a német kritériumbajnok, Dario Raps a sprintben szerezte meg a döntő centiméteres előnyt.

Az utazás kényelmesen kezdődött a Railjet-en – legalábbis elméletben. Gyakorlatilag öt vagon választott el engem és a kerékpáromat, ami átszállásnál nem volt épp ideális. De hé, a lényeg, hogy együtt érkeztünk meg St. Antonba.

Péntek: Night Sprint és beszélgetés hírességekkel
Pontosan 15:00 órakor indultak az új Night Sprint kvalifikációs futamai – 200 méter enyhe emelkedővel, legjobb idő: 17,3 másodperc. Este következett a kieséses rendszer az ömlő esőben. De az LED-es rajtrámpának, pirotechnikának és a jókedvű közönségnek köszönhetően a finálé mégis látványos lett.
Eközben az Ultra-Gravel legenda, Sebastian Breuer is ugyanabban a szállodában lakott. Rengeteg téma akadt a vacsoránál szakmai eszmecserére – Badlands-től Unbound-ig minden szóba került.

Szombat: Rajtszámok, tészta és izgalom
Délelőtt a rajtszámok átvétele volt a program, utána wellness és tészta-party: felvonózás Gampenre és Galzigra, majd egy alapos szaunázás a "Wellcom"-ban. 17:00 órakor tartották a versenyzői eligazítást – ezt követően pedig nahtlan azonnal folytatódott a program a kerékpáros kritériumversennyel a sétálóutcában. Izgalmas volt, különösen a női kieséses rendszer: minden körben kiesett egy versenyző, míg végül hárman sprinteltek a döntő győzelemért. A férfiaknál több mint 50 fős mezőny volt, ami sűrű és akciódús versenyt eredményezett.

Vasárnap: Show-time 07:00-kor – időjárás-lottóval
Ébresztő 05:00-kor, reggeli 05:30-kor, öltözet: hosszú, vastag, esőálló. És ez jó döntés volt! Az Arlberg-hágón meglepően simán átértem 32 perc alatt. A Bludenz felé tartó lejtmenetben jött a klasszikus: a vasúti sorompó le volt zárva. Nem számít, legalább röviden ki tudtam menni – ez volt az első és egyetlen alkalom, a többit kiizzadtam.

Bludenz után még a nap is kisütött. Egy enyhe nyugati szellő fújt szembe, és a csoport, amelyhez csatlakozni akartam, kissé túl motivált volt számomra, így hagytam őket elmenni. A fókusz amúgy is már a Zeinisjochra irányult.

Ganifertal: meredek, még meredekebb, au
A parteneni fizetőkapunál véglegesen világossá vált: most jön a komoly rész. A Ganifertalon keresztüli emelkedő kemény volt – 6 kilométer átlagosan több mint 10%-os meredekséggel, szakaszok 20%-ig, a végén folyamatosan 15%-kal. Balra és jobbra emberek tolták a bringáikat. Én 33-32-es áttétellel voltam a határon. Általában nem vagyok a kiállva tekerés híve, de ezúttal életmentő volt.

Szerencsére közben volt víz, kóla és erkölcsi támogatás. Fent aztán jött a palackok újratöltése, mindent magamra húztam, és bele a technikás lejtmenetbe Paznaun felé. Sajnos a belső combizmom jelzett, amely szintén nem nagy rajongója a kiállva tekerésnek. Rövid nyújtás, elektrolit-utánpótlás, és mentem tovább.

Hajrá háromkerekű pillanattal
Piansban gyorsan újratöltöttük a kulacsokat, majd megkezdődött a fárasztó utolsó emelkedő. Papíron látszólag ártalmatlan: átlagosan körülbelül 2%. A valóságban? Egy érzések hullámvasútja szembeszéllel, fáradt lábakkal és mentális holtponttal.

Az érzelmi csúcspontom: Közvetlenül Flirsch után egy kisgyerek integetett nekem a háromkerekűjéről. Abban a pillanatban tényleg küzdenem kellett a könnyeimmel. Amikor teljesen ki vagy merülve, testileg és mentálisan is, az ilyen gesztusok elegendőek ahhoz, hogy libabőrös legyél.

Az utolsó méterek a sétálóövezetben? Tiszta eufória. Kolbászos zsemle, diós csiga és Red Bull a célban: Egy győztes (vagy inkább egy beérkező) menüje. Egy zuhany és az azt követő pihenés a szálloda wellnessrészlegében – az ember újra otthon érezte magát a testében.

Összegzésem: Szívesen újra!
Az Arlberg Giro valódi ajánlás. Az új útvonal a Ganifertal völgyén keresztül brutális volt, de tájilag lenyűgöző. Remek szervezés, fantasztikus hangulat és sok apró pillanat, ami megmarad.